Tegnap délután a vonaton, miután ismeretlen útitársaimmal való beszélgetés során fény derült a szakmámra, kérdezgetni kezdtek erről-arról a karácsonyi szokásokkal kapcsolatban, hogy véleményem szerint…..?
(Ez, természetesen csak egy régimódi, egymással még szemben ülésre is lehetőséget adó fülkében történhetett meg, a csak egymás mögött katonásan sorakozó 2 ülésesekben ilyesmire már semmi remény.)
Köztük volt természetesen az a 2 kérdés is, a melyeket a pályámon a témával kapcsolatban a leggyakrabban hallottam szülőtől, pedagógustól: mivel ajándékozzuk meg gyerekeinket és ki hozza a fát, az ajándékot?
Az ajándékozásról amúgy is szándékoztam hosszabban susmusolni, az ajándékozás kialakulásáról, tartalmáról, jelentőségéről és az ezekhez képest a mai napjainkban dúló ajándékozási szokásokról. Most csak a gyerekek karácsonyi megajándékozásáról szólnék, a legfontosabb dolgokról az általam legfontosabbnak tartottakat.
A mi generációnk még úgy nőtt fel, hogy egy ünnep, egy gyerek, egy ajándék. Már ha volt egyáltalán ajándék, és nem a karácsonyfa volt az maga. Nem voltunk boldogtalanok, nem is traumatizálódtunk, sőt, jobban örültünk az ajándéknak, mint manapság a gyerekek. Miközben a gyerekek természete jottányit sem változott, csak a felnőttek képzelik úgy. Pedig az egy ajándék elve felel meg többé-kevésbé a gyerek természetének. Mert lehet, hogy az első pillanatban örvendezik a fa alatti sok csillogó (legtöbbször semmire sem jó) drága ajándéknak, szülők és rokonok nagy örömére és önigazolására. De a sok ajándék inkább kioltja, mintsem erősítené egymás hatását. Ilyenkor aztán, és kinek nincs ilyen tapasztalata, a gyerek kiválaszt egyet a játékok közül, általában, és nem véletlenül a legegyszerűbbet, amiből aztán saját alkotó fantáziája segítségével azt képzel-teremt magának, amire épp szüksége van.
Tudom, nehéz a családtagokkal ezt elfogadtatni, de meg kell próbálni. A mi családunk meg is találta rá a mindenki számára elfogadható megoldást.
Nagyon fontosnak gondolom azt is, hogy a családban mindenki kapjon ajándékot, a felnőttek is. Ne hódoljunk be a „Mi már csak a gyerekeknek veszünk, egymásnak nem” –divatjának, ami véleményem szerint, költségkímélő okból terjed elsősorban. Fillérekből nem, de pár száz forintból igen is kaphat mindenki olyan ajándékot, ami nem felesleges kütyü, hanem örömet szerző figyelmesség. (Higgyék el, a nagyobbnál is nagyobb családomban nagy rutinra tettem szert ebben.) Hogy miért jó az, ha a családban mindenki kap ajándékot? (A kapáson túl, persze) Mert amilyen fontos az, hogy egy gyerek élete első percétől abba nőjön bele, hogy a családban most ő a legfontosabb, ugyanennyire szükséges, hogy megtapasztalja, megtanulja azt is, hogy nem ő egyedül a fontos. A családban ugyanis mindenki érdeke fontos, ezért nem lehet mindig csak az ő elvárásait kielégíteni. Mert ha ezt nem tanulja meg a család minden napi gyakorlatából, a tévhiedelemmel ellentétben nem boldog gyerek, hanem önző felnőtt lesz belőle.
Arra is fordítsunk gondot, hogy amikor a gyerek már tudja, hogy nem a Jézuska vagy az angyalkák hozzák az ajándékot, maga is készítsen ajándékokat, vagy a zseb- illetve spórolt pénzéből ő is költsön az ajándékok viszonzására.
Az utolsó mondatból talán kiderült, hogy én bizony nem félteném, nem is féltettem soha, a gyerekeket a Jézuskától, angyaloktól.
A gyerek –csúnyán fogalmazva: gyárilag- hisz a csodában és éli azt. Soha nem fordult elő a gyakorlatomban, hogy egy gyerek azért vádolta hazugsággal a szüleit, mert megengedték neki, hogy higgyen az angyalokban. Az sem döntő, ha a gyerek nem keresztény, hívő vagy vallását gyakorló családban nő fel. A karácsonyi történet lehet egy mese is, ami íme megvalósul, és a karácsonyi szokásaink a kultúránk részei is ma már. A kultúránktól idegen, rénszarvason érkező, a kéményen leereszkedő karácsonyi Mikulás nem zavarja meg a gyerek gondolkodását? Az valóság? Ne hagyjuk elvenni hagyományainkat és főleg ne vegyük el gyerekeinktől a csodát.
Amiben mi már nem hiszünk, és ezért nem is vagyunk méltók a meglátására. Hány felnőttkori, okos karácsonyukat adnák egy gyerekkori karácsonyuk boldog várakozásának átéléséért? Pedig abból jóval kevesebb volt, mint az okos karácsonyainkból. Valahogy mégis átragyognak rajtuk.
Ezért talán az a legjobb, ha gyerekeinkkel együtt mondjuk a mondókát mindenkinek:
„Karácsonykor az angyalok,
Mind a Földre szállnak.
Térjenek be Tehozzád is,
És maradjanak Nálad."
