„Nem anyától lettem, rózsafán termettem,
Piros Pünkösd napján, hajnalban születtem,
Húgom, édes húgom, Szent Erzsébet asszony…”
(magyar népdal)
Egy szál pünkösdi rózsa Szent Erzsébetnek
A hétvégén, a Húsvét utáni 7. vasárnapon, avagy az 50. napon
ünnepeljük(?) Pünkösdöt.
Kevés ember tudja ma már, hogy mit is kellene ünnepelnie
ilyenkor. Hogy a Karácsony Jézus születésének, a Húsvét pedig kereszt halálának
és feltámadásának ünnepe, azt a legtöbb nem keresztény, nem hívő vagy nem
vallásos ember is tudja. Hogy Pünkösdkor
mit ünnepelünk, azt még a hívők sem tudják mindig. Ha megkérdezzük őket,
sokszor azt a választ kapjuk, hogy Jézus mennybemeneteléről emlékezünk meg
ilyenkor. Holott ez az esemény, a Biblia szerint, Pünkösd előtt 11 nappal
történt.
A Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe.
 |
| Forrás: wikipedia.org |
De mi az a Szentlélek, és hogyan, kire áradt ki? A
keresztény felfogás szerint a Szentlélek az Isten és Jézus Krisztus
szeretetének csúcspontja, amely ezen a napon zúgó szél és tüzes nyelvek
formájában áradt ki a tanítványokra és a követőikre, ezen keresztül munkálkodik
azóta is Isten minden emberben. Méghozzá olyan „nyelven” szólal meg az ember
lelkében, amely mindenki számára, személyre szabottan a legjobban érthető.
A legenda szerint ezen a napon 3 ezer ember tért át a
keresztény hitre, így ez az egyház megalakulásának ünnepe is.
A mi, mai világunkban, a szó lelki értelmében, kevesek
számára ünnep a Pünkösd. A ma emberét nem nagyon érinti meg, ami nem látható,
nem kézzel fogható és pénzért nem megszerezhető.
A karácsonyi történet fő motívuma egy kisbaba születése, a
húsvétié egy ártatlan ember kínhalála, majd dicsőséges feltámadása. Ezek az
események többnyire ésszel fölfoghatóak, érzelmileg átélhetőek a legtöbb ember
számára. No de a lélek ünnepe? Hiszen még az üzleti világ, a kereskedelem sem
tudott vele semmit kezdeni. Akkor meg nem is lehet valami komoly dolog.
Mint pszichológus, természetesen nem értek egyet ezzel,
szerintem igenis minden embernek a világon, kivétel nélkül, szüksége lenne rá,
hogy egy évben legalább egyszer a lelkére figyeljen, és próbáljon benne rendet
tartani. Ezért arra gondoltam, -talán nem átkoz ki érte az egyház-, hogy
Pünkösd kapcsán inkább susmusolok Árpádházi Szent Erzsébetről, hátha az ő
életútjának megismerése közelebb visz mindnyájunkat az ilyenkor ünnepelendő
értékek (amelyek nem láthatóak, nem kézzel foghatóak, pénzen meg nem vehetőek) tiszteletéhez,
ne adj’ Isten, gyakorlásához.
Szent Erzsébet 1207-ben, vagyis 806 évvel ezelőtt, született
Sárospatakon, nem akármilyen családból.
Édesapja II.Endre magyar király, édesanyja az a meráni Gertrúd királyné, akit a Bánk bán köré csoportosuló főurak ölnek meg.
(Csak zárójelben: Nem tisztem Katona Józseffel vitatkozni,
de az is az igazsághoz tartozik, hogy Gertrúd nagyszerű anya volt. Két olyan
gyermeket is adott a magyarságnak, mint Erzsébet és a testvére, a későbbi
IV.Béla királyunk, akit István király után a második honalapítóként tartunk
számon, hiszen a tatárjárás után ő állította talpra és építette újra a letarolt,
kifosztott országot.)
A kor szokásainak megfelelően, Erzsébetet 4 éves korában
jegyzi el a thüringiai őrgróf fia, Herman, és költözik a kislány jövendő
családjához, Wartburgba. Leendő apósa irodalom és zenekedvelő ember, leendő
anyósa mélyen vallásos, Erzsébet az ő gyerekeikkel együtt nő föl, és
otthonukban igen jó nevelést kap..
 | ||
| Az általa alapított kórház alapjai Wartburg várában
Forrás: mkdsz.hu
|
14 éves, amikor betegeskedő vőlegénye meghal, így aztán
vőlegénye öccse, Erzsébet legjobb pajtása, a 22 éves Lajos veszi feleségül,
akivel boldog házasságban él. A korabeli feljegyzések szerint Erzsébet, aki
nagyon jó lovas volt, mindig messzire kilovagolt a hazatérő férje elé, és
találkozásukkor „ezer csókot” is váltottak. Anyósa meg is rótta őket ezért.
Első gyermekük születése után Erzsébet hálából menhelyet alapít
árva gyerekek részére és rendszeresen támogatja a szegényeket.
2 év múlva, amikor második gyermeke is megszületik, 28 ágyas
kórházat létesít, ahol maga is rendszeresen részt vesz a betegek ápolásában.
Amikor 1225-ben férje hadba indul, a feleségére bízza a
tartomány kormányzását. Az éhínséggel és járványokkal sújtott városban
kinyittatja saját éléstáraikat, élelmezi a szegényeket. Maga is igen
mértéktartóan él. A család nem nézi jó szemmel ezt a „pazarlást”, de a férje
minden cselekedetét jóváhagyja. Azonban férje 1227-ben meghal a keresztes
hadjárat során, harmadik gyermekét nem is láthatta.
20 évesen marad özvegy Erzsébet a három gyermekével, és a
férje rokonai nagyon keményen bánnak vele. Minden vagyonától megfosztják. Ő
maga gyermekeivel együtt elhagyja Wartburg várát, a városban keres szállást,
fonásból tartja el a családot, még betegeket is támogat ebből a pénzecskéből.
Gyermekeit a régi ékszereiből nevelteti, édesapjától is csak a gyerekei
neveltetésére fogad el pénzt.
Újra férjhez mehetne, maga II.Frigyes, német-római császár
kéri meg a kezét, ám ő inkább Szent Ferenc rendjének világi szerzetese lesz.
Egész életét a szegényeknek és a betegeknek szenteli.
Nagyon fiatalon hal meg, 24 éves korában, ám a halála előtti
2 hétben rendkívüli gondossággal elrendezi apró gyermekei sorsát.
A krónikák szerint, temetésén, a koporsóvivők között volt,
hajadon fővel és mezítláb II.Frigyes is, az elutasított kérő, aki koronáját
Erzsébet koporsójára helyezte, mondván, ha a földön nem lett belőle királyné,
az égben biztosan az lesz.
 |
| Forrás: wikipedia.org |
Sírja körül számos csodás esemény és legenda kelt életre,
legismertebb közülük a rózsa-csoda.
Eszerint Erzsébet a férje halála után is gondoskodott a
szegényekről. Egy alkalommal éppen ételt vitt nekik a kötényében, amikor
találkozott a sógorával, aki korholta, amiért már megint jótékonykodik és
kérdezte, mi van a kötényében. Erzsébet félvén, hogy sógora megtiltja neki az
adakozást, azt válaszolta, rózsák. Amikor a rokon felszólítására megmutatta a
kötényét, abban a kenyér helyett illatos rózsák voltak, mert Isten rózsákká
(talán éppen pünkösdi rózsákká) változtatta a kenyeret.
Erre a csodára emlékezik a mottóként idézett pünkösdi
gyermekdal.
Az Erzsébetről szóló írások mindig úgy emlegetik őt, mint
kedves, szelíd, jóságos asszonyt.
Bizonyára kedves és szelíd volt, jóságához nem fér kétség.
De ennél sokkal több volt. Egy igazi nő, aki a számára jutott rövid élet során
teljes életet élt, és előttünk 800 évvel megmutatta, mit is jelent a ma oly
divatos fogalom, az asszertivitás, ami magyarra fordítva szociális
önmegvalósítást jelent. Vagyis az olyan önérvényesítő képességet, amely nemcsak
hogy figyelembe veszi mások érdekeit is, hanem igyekszik mások hasznára
érvényesíteni önmagát.
Erzsébet érdeklődő, vidám, énekelni, táncolni, sportolni,
tanulni szerető gyerek és fiatal lány volt. Művelt, a világ és az emberek iránt
érdeklődő, szerelmes fiatalasszony, férjének mindenben méltó és egyenértékű
társa. Példás anya, aki minden körülmények között ragaszkodott a gyermekeihez,
képviselte érdekeiket és gondoskodott róla, hogy az ő halála után a gyerekek
megfelelő körülmények között nőjenek fel és gondos nevelést kapjanak.
Isten iránt érzett mélységes és őszinte szeretetét
humanizmusával, szociális érzékenységével, az elesettek iránti szolidaritásával,
cselekvő jósággal fejezte ki.
Sem férje családjának,
sem korának elvárásai nem tudták eltéríteni attól, hogy azt tegye, amit a
lelkiismerete diktált és igazának biztos tudatában emelt fővel viselte ennek
anyagi és társadalmi következményeit.
Nem tudom, milyen a szentek sorában elfoglalt helye, de
életében nagyszerű ember volt ez a mai szemmel nézve igen fiatal nő, aki 800 év
távlatából ragyogtatja föl számunkra az emberi lélek igazi értékeit.
 |
| Forrás: falusiturizmus.hu |
Mert végső soron az embertársaink iránti elkötelezettségünk
milyensége, az életünk valódi értelme és minősége múlik ezeken a lelki értékeken, még ha nem is láthatóak, ha nem is kézzel
foghatóak és pénzben nem mérhetőek.
Szép hétvégét és
talán néhány percnyi ünnepet is kívánok Mindnyájuknak!