Gyerekek a szépségversenyeken II.

Megpróbáltam a 4-15 év közötti gyermekét a szépségversenyre benevező szülő fejével gondolkodni. Feltételeztem, hogy a versenyen való részvétel biztosan nem a gyerek valós igénye és hogy a szülő a legjobb szándékkal nevezte be, abban a hitben, hogy ezzel jót tesz a gyerekének. De valóban jót tesz? Egyáltalán hogyan merül fel a szülőben ilyen gondolat? Talán mert a Barbie babán, a műszépség kultúrán felnevelkedett generáció tagja?

Akinek kicsi lány korától a Barbie baba a női szépség megtestesítője, ő az ideálja – és nem a kedves, puha, bumfordi Lencsi baba típusú baba a szeretetének tárgya - az a szülő valószínűleg nem megelégedett a megjelenésével, és legalább gyermekében, gyermekével szeretné átélni a dicsőséget, amely vágyaiban a „szépeknek” jut a kifutón.

Így aztán – csábító formába burkolt gyengéd erőszakkal - olyan helyzetbe kényszeríti gyermekét, olyan élmények közé, amiket a gyerek feldolgozni nem tud, de ha tudna, sem lenne rá semmi szüksége.

Véleményem szerint, az óvodás- illetve a kisiskoláskorú gyereket nevelő szülő feladata az, hogy megmutassa gyermekének a világ végtelen gazdagságát, érdeklődését, figyelmét, fantáziáját a gyerek korának megfelelő, a személyiségét fejlesztő foglalatosságokkal kiszolgálja, segítse és támogassa őt minél több pozitív emberi kapcsolat kialakításában, kíváncsiságát az igazi emberi értékek felé terelje a felületes csillogás helyett.

És hogy megtanítsa gyermekét a szeretetre, önmaga és mások elfogadására, mert akkor őt is el fogja fogadni környezete, és pontosan olyannak fogja szeretni, amilyen. Mert ez ilyen egyszerű.

A másik nagy gondom a kisgyerekek ilyen jellegű szerepeltetésével kapcsolatban, hogy szerintem semmilyen életkorban nem használ az ember személyiségének, ha teljesítmény nélkül ér el sikereket. De abban az életkorban, amikor tanulnia kell a világot, nagyon fontos, természetesen a gyerek érettségi szintjének megfelelően, hogy tudomása legyen arról, hogy milyen erőfeszítés, mennyi munka, tanulás, lemondás áll egy-egy másoktól néha elirigyelt siker mögött.

Nem gondolom azt, hogy a szépségversenyeken való részvétel ezeket a nevelési feladatokat segítené.

A kamaszkorú modelleknél komoly problémát okozhat a siker elviselése. Nem tévedés, az ember életében ugyanis nem a kudarc, hanem a siker elviselése az emberpróbálóbb feladat. Sokszor még a felnőtteknek sem, de kamaszkorban majdnem biztos, hogy nem alakultak ki a siker elviselésének társadalmilag elvárt és elfogadott viselkedésformái, továbbá nehéz egy kamasznak megbirkózni a győzelmi mámor után szinte törvényszerűen jelentkező lehangoltsággal, az esetleges szorongással, hogy mi lesz most ezután. Képes lesz-e egy újabb, nagyobb sikerre vagy túl van a csúcson és innen már csak lefele visz az út.

A kamaszkor egyébként is nehéz, sokszor gyötrelmes időszak az ember életében. Kár ezt további, nem kötelező feladatokkal terhelni.

Hallottam, hogy egyébként teljesen egészségesen fejlett kislány érettségi ajándékként szüleitől szilikon beültetést kapott a mellébe. Tegnap láttam a Tv-ben, hogy a Való Világ egyik 22 éves szereplője, ráncfeltöltő kezelésen vett részt.

Megriasztanak és elszomorítanak az ilyen hírek.

De holnapután Advent első vasárnapja. Gyújtsák meg az első gyertyát a koszorún, üljék körbe gyerekek, felnőttek, nézzék a lángot, csak szépre és jóra gondoljanak közben.

Garantáltan mindnyájan szebbek lesznek.

Gyerekek a szépségversenyeken

Valamelyik bulvárlapban egy szépségversenyről láttam képeket, ahol 3-14 év közötti gyerekek sétáltak a kifutón. Állítólag ma ez már egyáltalán nem szokatlan dolog. Mármint a gyerekek számára rendezett szépségverseny. Ennek az információnak a birtokában először a felnőtt szépségversenyekről gondolkodtam el.

Szépségversenyeket már a múlt század 20-as éveiben is rendeztek Magyarországon. Ezek elsősorban az öltözködési kultúráról, a helyes megjelenésről, az eleganciáról, egyfajta viselkedési kultúráról szóltak. Arról, hogy egy nő hogyan tud megfelelni a társadalmi elvárásoknak.

A mai szépségversenyek, mondjuk ki nyíltan a húsról szólnak.

Kultusz teremtődött a szépségideál köré, igen jól fizető iparágak épültek rá, miközben az ilyen módon kreált egyen-szépségideál (aki persze inkább koplal, mintsem egyen), köszönő viszonyban sincs a természetes emberi szépséggel. Azzal a szépséggel, amelyiket semmilyen életkorban nem lehet kilóval vagy centivel mérni.

Az emberi életnek van egy íve: előbb felfelé megy, aztán szépen lefelé. Aki mindezt harmóniában éli meg magával és a világgal, aki önmagán kívül másokkal is képes törődni, másokért is képes felelősséget vállalni, az az ember minden életkorban szép. Derékbőségétől, szeme színétől, haja sűrűségétől függetlenül.

Azt sem értem, hogy a nők, akik olyan elszántan küzdenek, hogy a férfiak elismerjék a nők  egyenértékűségét, nem veszik észre, hogy az ilyen versenyekkel  ők maguk rontják az esélyeiket. Hiszen a női műideálok teremtése szexista férfi találmány, szinte kizárólag a férfiak kiszolgálásáról szól.

Ezek a versenyek nemhogy segítenék a nőket és a férfiakat önön elfogadásukban, hanem egyre jobban eltávolítják őket ettől az állapottól. Erősen rontva ezzel az „átlagember” kilátásait a megfelelő párkapcsolat kialakítására illetve a jó párkapocsolat fenntartására.

Elhitetik az éppen soros szépségideálnak sem megfelelő nők millióival, hogy a szerelemre való alkalmassághoz feltétlenül szükséges a modellek által képviselt megjelenés; a férfiakkal, hogy nem érdemes örülni annak, aki van vagy lehetne, mert az igazi örömet csak „bombázókkal” lehet megélni.

Szeretném jó hangosan mindenki fülébe susmusolni, hogy az ember súlyától és minden egyéb méretétől függetlenül, minden életkorban képes örömet adni és elfogadni.  Továbbá, hogy senki ne hagyja elhitetni magával, hogy a jó párkapcsolathoz nem legalább annyira fontosak az egyéb emberi értékek, mint a szépség.

Ha van idejük, kedvük, türelmük, olvassák el újra (olvassák, és ne képernyőn nézzék!) a Szépség és a Szörnyeteg-ről szóló mesét, nem az angol-amerikai, hanem a klasszikus változatát. Hogy milyen utat járnak be a hősök, mire a leány a kezdetben csúnyának talált férfit vonzó királyfinak látja. Érett személyiségű ember ugyanis nem azért szeret bele valakibe, mert az szép, hanem akit megszeret, azt szépnek látja.

Persze, szépnek lenni jó dolog, ám ez csupán szerencsés adottság. Ezzel versenyezni értelmetlen.

Gyerekeket szépségversenyre benevezni pedig majdnem hogy   felelőtlen döntés, de legalábbis nagyon meggondolatlan dolog a szülő részéről.   

De erről majd legközelebb.

Susmus

Mindig igyekszem figyelemmel kísérni az időnként feléledő szómagyarító kísérleteket. És sajnálom, amikor egy-egy általam igen találónak vélt magyarítás visszhang, sőt egyáltalán hang nélkül marad. Vagyis nem használjuk.
Az egyik ilyen elvetélt, de számomra eddig felejthetetlen kedvencem a „SusMuS” szavunk, ami az „SMS”-t lett volna hívatva pótolni.
A susmus szó rövidebb, mint az SMS, mégis nagyon ötletes módon megtartja az eredeti szó mássalhangzóit, tehát kiejtésben a két szó hasonló, és ugyanakkor, míg a megmagyarítandó szó magos hangrendű (e-e-e), addig a mi nyelvünk szava a fülünknek barátságosabb, melegebb, mély hangrendű (u-u) szó. Eddig a hangtani előnyök.
A susmus jelentése, a szikár, szótári magyarázat szerint: csendes beszélgetés, suttogás. No, de micsoda csendes beszélgetés, suttogás!
Először is semmi műfaji megkötöttsége nincs. Susmusolhatunk a családról, a munkahelyünk szörnyűségeiről, a gazdasági helyzetről, a politikáról, a zenéről, a divatról, az időjárási frontokról, a szomszéd lányáról, fiáról, a szomszédasszonyról nem is beszélve. Vagyis: bármiről.
A susmus nem lép fel a tudomány tudományosításának igényével, nem tetszeleg a tévedhetetlenség köntösében, sőt néha kifejezetten a célozgatások, kihagyások teszik élvezetessé mindkét fél számára, teret adva ezzel a fantáziának.
Susmusolhatunk szerelmet, haragot, jó hírt, fenyegetést, kedvességet, nincs olyan szelete érzelmi életünknek, amely ne lenne susmusolásra alkalmas.
Susmusolni jó. Van benne közelség, intimitás, bizalom, kicsi titokzatosság, sőt egy csöppnyi felelőtlenség is megengedett, hiszen mi csak továbbadjuk a hírt, legföljebb csak a véleményünket tesszük hozzá. És ezek mind olyan dolgok, amire az egészséges lelkületű embernek szüksége van.
Mert az ember ősidők óta késztetést érez arra, hogy a híreket, az általa érdekesnek talált történeteket, az élményeit, az érzelmeit, a véleményét másokkal megossza.
Mindezeket végig gondolva, arra a döntésre jutottam, hogy ha a mobil telefonálóknak nem tetszett ez a remek, sokoldalú susmusolás, ők inkább SMS-eznek, akkor majd én a magam kifejezési formájának választom.
Közel 43 éve dolgozom pszichológusként, foglalkoztam felnőttekkel, de főleg gyerekekkel. Mint iskolapszichológus, dolgoztam óvodában, iskolában, gimnáziumban, tanítottam a felsőfokú képzésben. Önkéntes segítőként rendszeresen dolgozom Erdélyben, Kárpátalján, egyházaknál és cigánytelepen.
Mindig, minden segítségért hozzám fordulóra odafigyeltem, és igyekeztem tanulni tőle.
Van miről susmusolnom.

És ezek az oldalsávban megtalálhatóak.