Valamelyik bulvárlapban egy szépségversenyről láttam képeket, ahol 3-14 év közötti gyerekek sétáltak a kifutón. Állítólag ma ez már egyáltalán nem szokatlan dolog. Mármint a gyerekek számára rendezett szépségverseny. Ennek az információnak a birtokában először a felnőtt szépségversenyekről gondolkodtam el.
Szépségversenyeket már a múlt század 20-as éveiben is rendeztek Magyarországon. Ezek elsősorban az öltözködési kultúráról, a helyes megjelenésről, az eleganciáról, egyfajta viselkedési kultúráról szóltak. Arról, hogy egy nő hogyan tud megfelelni a társadalmi elvárásoknak.
A mai szépségversenyek, mondjuk ki nyíltan a húsról szólnak.
Kultusz teremtődött a szépségideál köré, igen jól fizető iparágak épültek rá, miközben az ilyen módon kreált egyen-szépségideál (aki persze inkább koplal, mintsem egyen), köszönő viszonyban sincs a természetes emberi szépséggel. Azzal a szépséggel, amelyiket semmilyen életkorban nem lehet kilóval vagy centivel mérni.
Az emberi életnek van egy íve: előbb felfelé megy, aztán szépen lefelé. Aki mindezt harmóniában éli meg magával és a világgal, aki önmagán kívül másokkal is képes törődni, másokért is képes felelősséget vállalni, az az ember minden életkorban szép. Derékbőségétől, szeme színétől, haja sűrűségétől függetlenül.
Azt sem értem, hogy a nők, akik olyan elszántan küzdenek, hogy a férfiak elismerjék a nők egyenértékűségét, nem veszik észre, hogy az ilyen versenyekkel ők maguk rontják az esélyeiket. Hiszen a női műideálok teremtése szexista férfi találmány, szinte kizárólag a férfiak kiszolgálásáról szól.
Ezek a versenyek nemhogy segítenék a nőket és a férfiakat önön elfogadásukban, hanem egyre jobban eltávolítják őket ettől az állapottól. Erősen rontva ezzel az „átlagember” kilátásait a megfelelő párkapcsolat kialakítására illetve a jó párkapocsolat fenntartására.
Elhitetik az éppen soros szépségideálnak sem megfelelő nők millióival, hogy a szerelemre való alkalmassághoz feltétlenül szükséges a modellek által képviselt megjelenés; a férfiakkal, hogy nem érdemes örülni annak, aki van vagy lehetne, mert az igazi örömet csak „bombázókkal” lehet megélni.
Szeretném jó hangosan mindenki fülébe susmusolni, hogy az ember súlyától és minden egyéb méretétől függetlenül, minden életkorban képes örömet adni és elfogadni. Továbbá, hogy senki ne hagyja elhitetni magával, hogy a jó párkapcsolathoz nem legalább annyira fontosak az egyéb emberi értékek, mint a szépség.
Ha van idejük, kedvük, türelmük, olvassák el újra (olvassák, és ne képernyőn nézzék!) a Szépség és a Szörnyeteg-ről szóló mesét, nem az angol-amerikai, hanem a klasszikus változatát. Hogy milyen utat járnak be a hősök, mire a leány a kezdetben csúnyának talált férfit vonzó királyfinak látja. Érett személyiségű ember ugyanis nem azért szeret bele valakibe, mert az szép, hanem akit megszeret, azt szépnek látja.
Persze, szépnek lenni jó dolog, ám ez csupán szerencsés adottság. Ezzel versenyezni értelmetlen.
Gyerekeket szépségversenyre benevezni pedig majdnem hogy felelőtlen döntés, de legalábbis nagyon meggondolatlan dolog a szülő részéről.
De erről majd legközelebb.